Hanák Kolos teljesítménytúra 2010

A klubprogram dátumütközése nem volt szerencsés, mi Marcival ketten a természetjárás egy másik formáját választottuk szombatra. A Hanák Kolos Turistaegyesület hagyományos évi teljesítménytúráján vettünk részt, ám a tavalyitól eltérően ezúttal már a középső, 36 km-es távot választottuk.

A közzétett felhívás nem vezetett eredményre, 05.30-kor ketten találkoztunk Gödöllőn, majd egyből a Szurdokpüspöki Általános Iskolához autóztunk, mely a célnak ad otthont. Rövid várakozás után busszal utaztunk Gyöngyösre, majd később - minő véletlen - ugyanaz a busz vitt fel minket Kékestetőre a rajtba. Féltávnál szóltam Marcinak, hogy ez a busz szerintem büdös, égettszagú, lehet, hogy ki fog gyulladni. Nem sok hiányzott hozzá, hiszen Kékesen, mikor leszálltunk már dőlt belőle a füst. A sofőr azonban nem zavartatta magát, úgy látszik ez egy természetes, mindennapos állapota a járműnek.

8.47-kor elrajtoltunk, de a Marci egyből fel akart menni Kékesen a kilátóba. Ezt mondjuk a rajt előtt kellett volna, és végülis nem sikerült, viszont kapásból vagy 10-15 perc állásidővel indultunk, melynek még jelentősége lesz. Rögtön az elején bekezdtünk a lábgyilkos lejtővel, majd 400 métert veszítettünk magasságunkból. Innen megmásztuk a Csór-hegyet, majd hosszú, emelkedős meneteléssel jutottunk tavalyi rajtpontunkba Galyatetőre. Ezt követően ismét többnyire lefelé haladtunk, de az Ágasvári ellenőrzőponthoz nem kicsit kellett felfelé kapaszkodni. Lefelé még kegyetlenebb volt a hegy, majd a Csörgő-patakot elérve masíroztunk be Mátrakeresztesre.

Marci többször említette az emelkedők után, hogy ne várjam meg a tetőn, hanem menjek nyugodtan, majd a célban találkozunk. Ezt nem nagyon akartam, mivel eddig egyszer váltunk el, akkor Ő megsérült, így ez a szétválás nem volt túl jó ómen. Azonban Mátrakeresztesen ránéztünk az órára, és megállapítottuk, hogy nincs már 3 teljes óránk, de van még 13 kilométerünk, közte a Muzslával, ami 6 km folyamatos emelkedőt jelent 500 méter szintemelkedéssel, majd további 6 km 700 méter eséssel. Osztás szorzás után hamar kijött, hogy ehhez bizony 5 km/h feletti átlagot kell menni, és akkor talán még elérhető a szintidő. Ez frissen nem lehetetlen, de 22 km megtétele után már kérdőjeles lehet. Marci még pihenni akart egy kicsit, én meg felkaptam a zsákomat, és irány a Muzsla.

Folyamatosan néztem a GPS-t, hogy 15 percenként többet megyek-e hegynek fel, mint 1 km, illetve mennyivel. A rövid sík szakaszokat, lejtőket futással teljesítve ez szerencsére mindig megvolt, sőt nem is kicsit. Kb. 1 óra 15 perc alatt felértem a csúcsra, azonnali pecsétet követően indultam is lefelé. Elég sok embert kellett kerülni, végül betársultam 2 futóhoz, akik párszor el akartak engedni, de lebeszéltem őket erről. Menjenek csak előttem, végre van valaki, aki "húz". Az utolsó 4 km-en elfogyott az erdő, maradt a tűző nap és a kavicsos, sípcsontgyilkos lejtő. Másfél kilóméterrel a cél előtt ránéztem az órára, szerencsére nagyon sok időt sikerült addigra összegyűjteni. Gondoltam magamban, innen akár négykézláb is beérek szintidőn belül, de jól is jöttek az összegyűjtött percek, lévén a sípcsontom már igen erősen jelezte, hogy kb. ennyi volt a tűréshatár, lehet visszavenni a tempóból. Mivel pont ekkor értem el a "még 1 km" felfestésig gyökkettes sétára váltottam. Így 31 perccel sikerült a szintidőn belül maradni és meglett a kitűző.

Marcira várva Hevér Gabi masírozott el előttem a cél felé, gyorsan váltottunk is pát szót. Nem sokkal később megérkezett Marci is, aki elmondása alapján nehezen mászta meg a Muzslát, de lefelé már Ő is jött, mint a mérgezett egér. Csak pár perccel csúszott időn túlra. Pedig a rajt után még a Kékesen jóval több idő ment "pocsékba", mint amivel végül elmaradt a szintidőtől.

Rengeteg ember kérdezte a rendezőket, hogy ide-oda mikor megy a busz-vonat, hogyan jutnak el uticéljukba. Nekünk viszont nagyon jól jött, hogy a tavalyi tapasztalatunknak, és korai kelésünknek köszönhetően a céltól 50 méterre parkolt hazajutásunk záloga. A buszmegállóban várakozó túratársainknak felajánlottunk 2 helyet a hátsó sorban Gödöllőig, de mindenki Gyöngyösre akart utazni.

A képes beszámolót Marci készítette.